A Sabar Borház és környezete
Vegyük szemügyre Káptalantóti egyre kedveltebb szegletét!

dsc_0457.JPG

Káptalantóti vonzó és értékekkel teli, rohamosan fejlődő falu a Tapolcai-medence szívében. 

A község keleti felén emelkedő Sabar-hegyen nagy múltú a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya, egykor a hegy egészét művelték, az előnytelenebb fekvésekben is, a hegytetőig.

dsc_0286.JPG

A hegy képe a Bodok-felől

a3_dsc_0264.JPG

Erről ma is több épület, néhol épületrom tanúskodik. A présházállomány képe vegyes, többnyire átépítették, bővítették ezeket. Szerencsésnek bizonyult az a pince-présház, mely a Sabar Birtok központjává válhatott: óvó kezek mellett értékőrző felújításon esett át, és bővítése által méltó rangra emelkedhetett. Az érkezők felé már messziről mosolyog, immár testvérével, a hegy magasabb régiójában felépített, tájba simuló vendégházzal egyetemben.

sabar-hegy_ertekorzo_felujitas_s_mogotte_illeszkedo_uj_epites_legjobb_peldak_ppiri.JPG

Az 1858-as kataszteri térképen már jelöltek itt épületet, tehát elődje mindenképpen létezett ezen a helyen.

A présház kétszintes, pincéjét oldalirányban bővítették. Kontyolt nyeregtetős, cseréppel fedett. Bejáratán át jutunk a mosdóhoz, illetve a régi szobához. Nyílásrendje, arányai illeszkednek a környék épületeinek stílusához. Egyszerű természetességgel, vidáman illeszkedik a környezetébe...dsc_0085_1.JPG

Ádám Gábor, a borház tulajdonosa, megmentője így emlékezik vissza a kezdetekre:

„Az épületet 2009-ben vettem. Akkor üres volt, 3 éve nem lakták már. Több ól és kisebb melléképület volt körülötte. A pince üres volt. Rozsdás bicikli, festékes vödör, nyúlketrec, sparhelt volt benne, helyenként lyuk volt a falon.

dsc00872_masolata.jpg

Az épület 2009-ben, Ádám Gábor fotóján

A felújítás 2009 őszétől 2010 tavaszáig tartott. A vizet, villanyt 2011-ben kötötték be. 2013 tavaszán/nyarán építettük a teraszt, a pince oldalágat és a hátsó toldalékot. Az új vendégház felújítása 2017 elején indult és a tereprendezéssel idén tavaszra lesz készen.”

A vendégház szimpatikus képe ősszel:

dsc_0002.JPG

dsc_0173.JPG

A Sabar Borház és környezete a Káptalantóti Értéktár része. Évről évre különleges élményeket szerzünk itt, és sokat mondó, remek borok társaságában nyugtázzuk, hogy a figyelmes, kedves fogadtatásnak, a jó társaságnak és a Sabar-hegyi naplementéknek nincs párja! 

Régi elképzelésem, a lélekemelő természetjárással összekötött önfeledt borkóstolás itt már megvalósult, a szervezett bortúrák egyre több érdeklődőt vonzanak. Idén már hagyományosnak tekinthető a Húsvéti Sabar-túrahétvége és a környéken több helyen meghirdetett gyepűtipráshoz hasonló, tavaszi pincejárás, melynek keretében a többi hegyi gazdához is ellátogathatunk. 

Gáborral hamarosan mélyrehatóbban beszélgetünk az "ember a szőlőhegyen" című fejezetben. 

Szöveg és fotók: Pető Piroska

Készült: Ádám Gábor közreműködésével

További információk:
https://www.facebook.com/sabarborhaz/
http://www.sabar.hu/
http://www.kaptalantoti.hu/news.php?item.167.25

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meseloszolohegyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8013732302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mesélő Szőlőhegyek

Az egyik legcsodálatosabb tájelem, a szőlőhegy összetett természetű érték. A domborzati, geológiai, tájképi, esztétikai adottságok mellett a kultúrtáj életben tartója, az Ember kulcsszerepe is előtérbe kerül. Az épített örökség, a múlt értékeinek, a hagyományoknak felmutatásával kíséreljük megőrizni pótolhatatlan értékeinket, valamint a jelenben megcélozható jó irányra igyekszünk fókuszálni a jövőnk, a szőlőhegyek jövője érdekében.(Pető Piroska)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • Merlot: Gyönyörű! Én ott a szomszédban, Udvari szőlőhegyén teszem ugyanezt. :) Máraival élve elhatároztam ... (2021.04.07. 22:29) Az örvényesi Ther-pince
süti beállítások módosítása